2009 februárja óta dolgozok a Gyáli kistérség Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjeként. Délpesti lovas lakosként megfordultam már eddig is egy-két lovardában a környéken, de az idén munkakörömből és lovas tevékenységemből kifolyólag volt szerencsém felfedezni szó szerint elrejtett lovas helyeket. A helyzet egészen meglepően alakul a kistérség öt településén, melynek nagy részét „alvó településként” említhetjük. Alsónémedi, Felsőpakony és Gyál lakosságának jelentős része dolgozik a fővárosban, a turizmus pedig ezeken a helyeken enyhe túlzással szinte egyenlő a nullával. Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy az egyedüli, egész kistérségre jellemző sikeres turisztikai szolgáltatások a lovas ágazathoz kapcsolódnak.

Tudomásom szerint Felsőpakonyon négy, Alsónémedin és Ócsán kettő-kettő, Gyálon egy működő lovarda van. Bugyin, mely az egyetlen vidékinek számító település a kistérségben meglepő módon nem tudok lovardáról, pedig kereslet itt is lenne rá. Megcáfolván azoknak a kijelentéseit, akik szerint a lovas vállalkozás nem lehet hazánkban nyereséges, még ebben a tradicionálisan egyáltalán nem is lóhoz kötődő kistérségben is vannak olyan lovardák, amelyek nemhogy veszteségesek, de olyannyira maximális a kihasználtságuk, hogy egyáltalán nincs is szükségük reklámra, nem is tudnak és nem is céljuk több vendéget fogadni. Ott vagyok, látom, és tényleg így van. Jól csinálják, és működik! Velük szemben természetesen megtalálható itt is az a fajta lovarda, amely veszteségességre van ítélve. Egy ilyen üzlet nem működhet a szükséges feltételek megléte nélkül, még akkor sem, ha rengeteg lovagolni vágyó vendég kopogtat az ajtón. Hiszen ezek a vendégek előbb utóbb rájönnek, hogy ez nem az a lovas világ, amibe bele akarnak csöppenni. Még rosszabb esetben pedig akár egész életre elmehet a kedvük a lovaglástól.

A lovaglás különböző szakágai mellett a fogathajtás is igen kedvelt formája a kikapcsolódásnak a térségben. Felsőpakonyon például egész komoly fogathajtó sport alakult ki. S habár egyelőre itt még inkább a bértartás a fő szolgáltatás, a kistérségben szinte minden lovas szakág (fogathajtás, díjlovaglás, reining, díjugratás) iránt komolyan érdeklődő megtalálhatja a neki megfelelő, színvonalas lovasszolgáltatást.

A fent említett nagyobb lovardák mellett számos egyéni lótartó is található a kistérségben, akik csak saját kedvtelésükre, vagy pedig csikós bemutatókon való fellépésekhez tartják négylábú barátaikat. A hobbilovasok és lótulajdonosok száma folyamatosan növekszik, még a gazdasági válság idején is. Az emberek egyre jobban szeretnének visszatérni a megnyugtató természethez a rohanó stresszes hétköznapokból, s ehhez sokunk számára bizonyul tökéletes társnak a ló, még akkor is, ha látszólag sok időt, energiát s pénzt igényel, hiszen a lószerető ember tudja, mennyi örömet adhatnak ezek a csodálatos állatok.

Persze nem mindenki szereti a lovakat, és vannak, akik igyekeznek megakadályozni azt, hogy a kistérség jelenleg legjelentősebb turisztikai bevételi forrása, illetve kikapcsolódási és sportolási lehetősége zavartalanul fejlődhessen. Sajnálatos módon közvetetten tanúja lehettem egy összetűzésnek, mely az egyik település hobbilovasai és a mezőőr illetve egy-két gazda között zajlott. A lovasok elleni egyik vád az volt, hogy a földutak minőségét rontja a lovak patája, s így azon más járművel nehéz közlekedni. Minden lovas tudja, hogy a lovak patája terepen legrosszabb esetben is csak esős, saras időben hagyhat olyan nyomot, amely egyenetlenné teszi az utat. Ilyenkor azonban bármely jármű hasonlóan negatív hatással van az út minőségére, nem beszélve arról, hogy a felelősségteljes lovas igyekszik a szárazabb részeken menni, amivel nemcsak az út minőségét, de saját magát is védi. Emellett a szóban forgó útvonalakat más járművel nagyon ritkán használják, hiszen gyakorlatilag csak erdei ösvényekről, földeket összekötő utakról van szó. És még ha mindezeket a tényezőket nem is vesszük figyelembe, felmerül a kérdés: Milyen más jármű lehetne jogosultabb a természetes területeken való áthaladásra, mint a ló? Nem szennyezi a környezetet, sok ember számára nyújt egészséges kikapcsolódási lehetőséget, s még jó bevételi forrást is jelent a helyiek számára! Ezt akarnánk kiirtani? Véleményem szerint nemhogy a hobbilovaglást kéne betiltani, hanem inkább meg kéne fontolni a lehetőséget, hogy a mező- s erdőőröknek is lóval kellene közlekedniük. Rengeteg előny származna ebből. Nincs környezetszennyező, zajszennyező hatása, bárhova el lehet vele jutni, gyors, olcsóbb mint a benzines járművek, és egy kedves lovas mezőőr ismerősöm szerint (aki egyébként apró termetű nő), még ijesztő is a nem legális tevékenységet folytató személyek számára. Nem tudom, mi lehetett a valódi oka a lovasokkal való összetűzésnek, hiszen pont ott voltam én is lóháton egyízben, amikor udvariasan megkért minket a mezőőr, hogy legyünk szívesek egy bizonyos utat nem használni, mert fel van ázva, s tönkretennénk. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy eső több napja nem esett, s a lovaknak még csak a patasziluettje sem látszott, amikor kereszteztük azt a bizonyos utat, viszont a terepjáró nyoma jól látható volt. Ennek ellenére tiszteletben tartjuk a kérést azóta is.

Úgy hiszem fontos ezekről a dolgokról beszélni, mert bizonyosan nem csak ebben az egy kistérségben vannak hasonló esetek. Szükséges elindítani egy párbeszédet a különböző érdekcsoportok között, annak érdekében, hogy hazánkban a lovaglás élménye sok-sok felnőtt és gyerek számára nyújthasson továbbra is pótolhatatlan élményt. Hiszen nem másért jön oly sok külföldi nyugatról hozzánk lovagolni, mint a szabadon keresztül lovagolható nyitott, természetes területekért.

Írta: Sebestyén Mária (2009.08.13.)