Lovas témájú cikksorozatom előző részében azt méltattam, hogy mennyire fontos a lovasok számára a szabad tereplovaglás lehetősége, és nehezményeztem egyben azt a negatív hozzáállást, amelyet sok helyen a mezőőrök, s erdészek tanúsítanak a lovasokkal szemben.

Ekkor még nem volt tudomásom arról a májusi törvényről, melyben gyakorlatilag felhatalmazzák az erdészeti hatóságokat arra, hogy kedvük szerint döntsenek: Lehet-e lovagolni az erdőben vagy nem, és ha igen, akkor hogyan, hol és mikor? Innentől kezdve pedig minden lovas a helyi hatósági személyek jóindulatától és szubjektív döntésétől függhet, hiszen a törvény egy kalap alá veszi a lovat a motoros járművekkel, ami valljuk be csak a már szinte hihetetlenül szűklátókörű és tájékozatlan döntéshozásnak köszönhető. Egyszerűen nem vették a fáradtságot, hogy megvizsgálják a kérdést alaposan: mennyit árthatnak vagy használhatnak és kinek ezzel a döntéssel? (A törvény teljes szövege a Magyar Közlöny 71. számában (2009. május 25.) olvasható.)

Gondolkozzunk már egy kicsit! Itt nem egy-két hóbortos és néha valóban neveletlen, nagyképű lovasról van szó, aki felelőtlenül végigvágtat az erdőn, amikor csak kedve tartja. Ezrekről beszélünk, olyanokról, akik felelősen járnak a természetben, óvják környezetüket, és arra nevelik sokszor velük tartó gyermekeiket, hogy a természet olyan kincs, melyet meg kell ismerni, védeni, őrizni, hiszen sajnos veszendő. Nem a lovasok teszik tönkre az utakat, szórják el a szemetet, vagy riasztják el a vadakat. Ezt senki sem gondolhatja komolyan. A felelősen gondolkozó lovastársadalom maga is elutasítja azokat, akik vétenek a természet, vagy más íratlan szabályok ellen. Ezek egyre kevesebben vannak, egyre jobban kiszorulnak. Azok száma viszont egyre nő, akik azért választják a lovat társuknak a kikapcsolódáshoz, szellemi és fizikai rekreációhoz, mert ez az a sport vagy nevezzük inkább szabadidős tevékenységnek, ahol a természethez igazán közel kerülhet az ember. Óriási szerepe van és még több lehetne a környezettudatosságra való nevelésben, az emberek lelki-szellemi fejlődésében, a felelősségtudat kialakításában más embertársaink, az állatok és környezetünk iránt. A mai rohanó, urbanizálódott világ jellemző betegségeinek egyik nagy jelentősséggel bíró gyógyírja lehet. De amikor a lovaglásról beszélünk, nem csak magáról a ló-ember kapcsolatról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a ló a kapocs az ember és természet között. Valóban nem értem mivel okozhat több kárt a ló az erdőben, vagy bárhol máshol, mint akár egy gyalogos ember. Ez az állat a természetbe való, joga van ott lenni, legalább olyankor, amikor gazdája úgy dönt, szeretne egy nagy lélegzetet venni a természetben a nehéz munka után, hogy egészséges maradhasson.

Ezt az írást csak gondolatébresztőnek szánom, de szándékomban áll jobban körbejárni a témát. Számokkal is alá kellene támasztani (ami nehéz lesz), hiszen a döntéshozók más nyelven nem értenek, mint az a vidékfejlesztésben is oly sokszor bebizonyosodik, holott ez nem a számokról, hanem az emberekről, élő- természeti környezetünkről, életminőségünkről szól.